Történetünk

Várszegi Ferenc 1981-ben, magánvállalkozóként, az országban elsőként kezdte a bélyegzőkészítést. Ezt követően hosszú éveken keresztül Magyarország legtávolabbi területeiről is hozzánk érkeztek a megrendelések.
A VÁRSZEGI Nyomdaipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1992-ben alapult meg, azóta már három generáción ível át családi vállalkozásunk. Szinte már családtagnak számítanak kedves alkalmazottaink, akik közül ketten is már majdnem 30 éve dolgoznak velünk.

Profilunk

Profilunk főként a kis- és középvállalkozók nyomdai  és bélyegzőigényeinek kielégítése. A digitális felgyorsulással és a papír iránti igény csökkenésével mi is folyamatosan tartjuk a lépést, ezért bővítettük tevékenységeink körét, többek között, a grafikai tervezéssel és a weboldal ill. digitális grafika készítéssel.

Mivel foglalkozunk?

Nyomdai munkák közül névjegykártya, levélpapír, ügyviteli nyomtatványok, borítékok, szórólapok, meghívók nyomásával, színes szórólapok, katalógusok, tűzött, spirálozott füzetek, mappák, egyedi naptárak készítésével, reklámanyagok beszerzésével és grafikai szerkesztéssel foglalkozunk.

Készítünk, a nyomdaipari vállalkozásokon belül is kuriózumnak számító, fényes (arany/ezüst)  fólianyomást és papírdomborítást.

Bélyegzőkészítésben a lézerrel gravírozott jó minőségű, igényes kivitelű, egyedileg tervezett, logóval ellátott gumilemezeket (felár nélkül), akár 1 órán belül elkésztjük. A szerkezetek nyomófelületeinek mérete és formája, a bélyegző típusa egyedi igény szerint választható. Speciális kéréseket is teljesítsünk, ilyen a bélyegzők területén: a bélyegzős toll, több szín lenyomatú vagy domborító (száraz)bélyegző, az UV fényben foszforeszkáló festék, az elektromos és ipari bélyegző, ill. bármilyen textil, műanyag, élelmiszer jelölésére alkalmas bélyegzőfesték.

Vállaljuk reklámtárgyak beszerzését és feliratozását tamponnyomással vagy gravírozással a megrendelő egyedi igényei alapján (tollak, öngyújtók, sörnyitók, kulcstartók, órák, vonalzók, fényképkeretek, számológépek, stb.). Műanyag-, fém-, fa-, üveg- és bőrfelületre is készítünk reklámfeliratokat, ezzel is szélesítve szolgáltatásaink körét.

A teljesebb kínálat elérése érdekében néhány éve bevezettük weboldal-készítés szolgáltatásunkat, ahol ügyfeleink segítségére vagyunk a saját arculat kialakításában és a keresőoptimalizálásban is. Figyelünk rá, hogy honlapja felhasználóbarát és mobil készülékekre optimalizált legyen.

Fontosnak tartjuk, hogy az árképzésben és a teljesítési határidő vállalásánál is megtaláljuk az optimális megoldást. Folyamatosan hangsúlyt fektetünk a munkavégzés feltételeire és hatékonyságára, ezáltal a kiadott munkáink minőségére.

Szeretettel várjuk ügyfeleinket,

A Várszegi Nyomda csapata